"A fény olyan a lakberendezésben, mint a víz az óceánban."
Pálfalvy TiboR
VILÁGÍTÁSTECHNIKAI MÉRNÖK

BEMUTATKOZÁS

Pálfalvy Tibor vagyok és 30 éves szakmai tapasztalataimra alapozva világítástechnikai tervezéssel és kivitelezéssel-felújítással foglalkozom, főleg lakossági ügyfelek részére. Készséggel állok rendelkezésére otthona, irodája, üzlethelyisége világításának kialakításában, korszerűsítésében. A munkát mindig az ingatlan és a világítás igényeihez kapcsolódó felméréssel kezdem, amit a tervezés, majd a kivitelezés követ. Jó kapcsolatokat ápolok Magyarország legnagyobb gyártóival és beszállítóival, melynek köszönhetően a lakossági áraknál jóval kedvezőbben tudok hozzájutni a beépítésre kerülő világítástechnikai eszközökhöz.

TERVEZÉS

A világítástervezéskor a természetes és mesterséges fényt kombináljuk az adott helyiségben végzett tevékenységhez illesztve. Csak akkor készíthetünk jó világítási tervet, ha pontosan tudjuk, minek hol lesz a helye, számításba vesszük a falak, bútorok, ablakok és üvegfelületek elhelyezkedését és azok színvilágát is. Fontos, hogy minden helyiségben az ahhoz megfelelő fénymennyiséget használjunk, ami általánosan 300-500Lux megvilágítást jelent.

MIÉRT JÓ A LED?

Napjaink legmodernebb technológiája a LED világítás, melyet hosszú élettartam (30-50 ezer óra), energiatakarékos működés, alacsony hőteremlés jellemez. A LED fényforrások használatával az energiafogyasztás 40-50%-kal is csökkenthető, ráadásul hatékonyabban képesek megvilágítani a szükséges területet. További előnyei még, hogy késleltetés nélkül, azonnal maximális fényerővel világítanak, bírják a rendszeres kapcsolgatást (pl. mozgásérzékelő használatakor), ami nem befolyásolja a várható élettartamukat. Működésük során nem bocsátanak ki se UV, se infravörös fényt és rendkívül széles színhőmérséklet-tartományban használhatóak. A LED világítás népszerű fényforrás a háztartásokban, irodákban, üzletekben és az iparban egyaránt.

 

KIVITELEZÉSI ÁRAINK

Kiszállási díj:
Budapesten és 50km-es vonzáskörzetében: 10.000,-Ft/alkalom*

Munkadíjak:
– Lámpa felszerelés: 3.000,-Ft/db-tól (lámpa méretétől és bonyolultságától függően)
– Szerelvényezés: 1.000-1.200,-Ft/db
– Mennyezeti dobozolás ragasztás: 2.000,-Ft/fm-től
– Rejtett világítás (díszléc LED szalaggal): 4.500,-Ft/fm-től
– Egyéb világítástechnikai munkálatok (pl. XPS álmennyezet telepítés, vezetékezés, javítási munkák) óradíja: 5.000,-Ft 

*Árajánlat készítés és egyszeri kiszállás díjtalan, ha tőlem rendeli meg a termékeket és a szerelést.

MIÉRT VÁLASSZ MINKET?

idea

30 ÉV TAPASZTALAT

és több száz elégedett ügyfél.

ruler-and-pencil

PRECÍZ MUNKAVÉGZÉS

"Kétszer mérj, egyszer vágj."

chat

SZAKMAI TANÁCSADÁS

Ha nem tudod hogyan kell megoldani a problémát.

fast-delivery

ALACSONY ÁRAK

Köszönhetően a közvetlen nagyker kapcsolatoknak.

24-hours

RUGALMAS IDŐPONTOK

Mi akkor érünk rá, amikor szeretnéd.

reliable

GARANCIA

Az elvégzett munkára és az alkatrészekre egyaránt.

AJÁNLATKÉRÉS

*A küldés gomb megnyomásával elismered, hogy az Adatkezelési Tájékoztatónkat elolvastad és az abban olvasottakkal maradéktalanul egyetértesz.

elérhetőségek

LEDBÁZIS
Mobil
: +36-20/925-26-82
E-mail: info@ledbazis.com

Cím: 2337 Délegyháza, Ibolya u. 34.
Adószám: 56665822-2-33
Számlaszám: 11714013-21460296